Junior Prima Díjat kapott az első lovári nyelvű mise zeneszerzője

Oláh Patrik 1998-ban született Salgótarjánban, majd ott kezdte tanulmányait hegedű szakon. Elmondása szerint stílusa eklektikus, műveinek alapját az autentikus cigányzene alkotóelemeinek felhasználása képezi, de zenéjében fellelhetőek a spektralizmus és a szerializmus jegyei is. A Junior Prima Díjakat az MVM Csoport támogatja.

A fiatal művész nevéhez fűződik a zenetörténet első lovári nyelvű miséjének megírása, melynek címe: Le Devleske (Az Istennek). A mű bemutatója a budapesti Szent István Bazilikában került megrendezésre, majd liturgikus keretek között az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Alfredo José Espinoza Mateus quito-i érsek főcelebrálásával debütált.

Több országos és nemzetközi verseny díjazottja: 2011-ben az Országos Liszt Ferenc Műveltségi Versenyen Arany Cum Laude díjat kapott. 2018-ban a Beethoven Budán Zeneszerzőversenyen 1. díjat nyert Meine Qual c. kompozíciójával. Ebben az évben a Bartók Világverseny döntőse, valamint a Szokolay InspirArt Zeneszerzőverseny 2. helyezettje.

2019-ben a Zeneakadémia megmérettetésén 1. díjban, az ostravai Generace, valamint a 2022-es, Japánban megrendezett Ise-Shima Nemzetközi Zeneszerzőversenyen Különdíjban részesült.

A 2019-es Sziget Fesztivál Nagyszínpadán 70 ezer főt számláló közönség előtt adhatta elő egyik hegedűre írt kompozícióját Drew Dollaz amerikai táncos közreműködésével. 2021-ben a Zeneakadémia Neszlényi Andor-díjjal jutalmazta alkotói munkásságát, emellett az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatottja.

Kitüntetéses mesterdiplomáját 2022-ben a Zeneakadémián szerezte, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájába. Szeptembertől az egyetem zeneszerzés tanszakán tanít tanszéki demonstrátori pozícióban.

Junior Prima-díjas zeneszerzőt Somody Evelin kérdezte a pályafutásának kezdeteiről.

Fotó: MVM Zrt.

Az eredeti cikk elérhető: https://trendfm.hu/cimlap/junior-prima-dijat-kapott-az-elso-lovari-nyelvu-mise-zeneszerzoje-18431

A cikk letölthető: Junior Prima díjat kapott az első lovári nyelvű mise zeneszerzője